Botox depresszió ellen! Már megint egy jó kifogás?

Botox depresszió ellen! Már megint egy jó kifogás?

A depresszió világszerte kb. 120 millió embert érint, különböző súlyosságban. Számos gyógyszer van használatban, amelyek a tüneteket enyhítik, de sokszor nem tudják megakadályozni, hogy egy krónikus forma alakuljon ki.

Már a 2000 évek elején több olyan klinikai tanulmány született, amely felvetette, hogy a botulin toxinnal befolyásolt arcizmok működésének kiesése befolyással van a kezelt páciensek érzéseire. Ezt leírták pozitív hatásként (2003 Heckmann és tsai., 2006 Finzi és tsai.), miszerint a haragos ráncok kezelése enyhe depresszióban szenvedő pácienseknél csökkentette a tüneteket, ill. hogy az arckifejezések is a szomorú/mérges/szorongó helyett a boldogságot sugározták. De volt, hogy a negatívumait írták le (Lewis et al.), amikor 25 olyan nőt vizsgáltak, akik a botulin kezelésük miatt nem voltak képesek „rendesen” nevetni.

Az összes kutatás alapja 1872-re nyúlik vissza, Charles Darwin felismeréséhez, aki megállapította, hogy a depresszióra jellemző érzelmek (harag, félelem, szomorúság) erőssége összefüggésben van a két szemöldököt össze- és lefelé húzó izmok túlzott aktivitásával. Ezeket az izmokat Darwin „bánat izmoknak” nevezte el, ezzel megalapozva az „arc visszajelzés teóriát”, amely feltételezte, hogy az érzések, és az arcizom aktivitás között összefüggés van.

1992 után több olyan tanulmány született, amely az agy aktivitását is vizsgálta, pl. Hennelotte és társai bebizonyították, hogy az agy érzelmekért felelős ún. limbikus része, ami normális esetben aktivizálódik a szemöldök összehúzásakor, botulin kezelés után inaktív marad. Ebből arra következtettek, hogy az izmok felől is van visszajelzés az érzelmek kifejezése felé.

A botulin toxin depresszió javító hatásával kapcsolatos első tanulmányt nagyon sok kritika érte, megkérdőjelezték annak objektivitását , és inkább anekdotikusnak érezte az orvostudomány a leírt javulást. 2012-ben azonban Wollmer és társai nagyon szigorú szabályok szerint ún. placebó kontrollos tanulmányt végeztek el, amelyben szintén a szemöldök összehúzó izmok gátlásának depresszióra kifejtett kedvező hatását, sőt felvetették, hogy a terápiában is fel kellene használni ezt a kezelést.

Felmerülne az a kérdés, hogy nem csak azért lettek-e jobban a vizsgált alanyok, mert elkeseredetten várták ráncaik eltűnését…A tanulmány készítői erre is gondoltak, kizárták azokat, akiket érdekelt a kozmetikai hatás.

Hogyan írhattak le depresszió rontó hatást? Egyszerű: a szem környéki izmok túlzott kezelésével eltűnik az igazi mosoly. Amikor a szemünk és a szánk, az egész arcuk mosolyog. Cserébe nincsenek szarkalábaink. Ez az ún. szociális mosoly, vagy „Pan Am mosoly”- utalva a híres amerikai légitársaság mindig mosolygó stewardesseire, akik a mosolyuk mögött valószínűleg a pokolba kívánták a kedves utasokat.

Ha a teljes mosoly eltűnik, természetesen- Darwin elméletét továbbgondolva – az öröm is eltűnhet, hiszen az agyhoz ez az érzelem kapcsolódik ebben az esetben vissza. A boldogságtól mosolyogsz, és a mosolytól boldog leszel, mint tudjuk. Ezért is javasolják a pszichológusok és pszichiáterek, hogy mosolyogjunk magunkra sokat a tükörben- lehet, hogy a szelfik is ezért esnek ilyen jól nekünk, hisz végre magunkat is mosolyogni látjuk.

Ezért sem jó a szem környéki izmot tökéletesen leállítani botulin kezeléssel, illetve azért sem, hogy a szemkörnyék vékony kötőszövetének vér- és oxigén ellátását is biztosítjuk. Maradjon egy-két szarkaláb nyugodtan, így a hatás is sokkal természetesebb lesz.

Viszont a homlokráncok kezelése mellett érdekes adalék lehet még a száj két sarkát lefelé húzó, „biggyesztő izmok” kiiktatása, amely sok nőt keserű, vékonyszájú matrónává változtat az idő előrehaladtával.

 

Forrás: Prime Journal 2013, Jun: 67-71. Patrick Treacy